Phantasmagoria
 

<==>

Ez egy torz történet---

-Hé, hé, hé! Ott vagy, Seiji-san? Ma is beugrottam! Ne már, véletlenül megint bezártad az ajtót? De, akkor nem tudok bemenni!

Riadó, riadó. A kukkoló megtámadta az otthonom és egy ideje a bejárati ajtóm ostromolja. Meg sem nyomja a csengőt? Mégis mit képzel magáról?

-Zárva van az ajtó! Ugye nem alszol!? Jaj, de jó! Ez az első alkalom, hogy egy alvó fiút látogattam meg!

Figyelmeztetés, figyelmeztetés, figyelmeztetés a múlt heti önmagamnak. A múlt heti én megmentett egy vidéki fajankót két huligántól. Miután megtudtam, hogy holnaptól ugyanabba a középiskolába járunk, valahogy itt kötöttem ki. És a másik lány tipikusan a kedves, illedelmes típusba tartozott.

-Tudod... Valójában... Mindig is kedveltelek Seiji-san! Emlékszel? A felvételi vizsgán melletted ültem! Mivel a jobb oldali srácnak olyan nagyszerű neve volt, mint „Ryuugamine”¹, szerettem volna megnézni a bal oldalamon ülő embert is, és mondhatom, szerelem volt első látásra! Azon a napon megjegyeztem azt a nevet! Viszont nem mertem elmondani neked... Aztán megmentettél és arra gondoltam..."Áh, ez biztos a Sors akarata!" Tudod ez mennyi bátorságot adott? Ezért kérlek hadd lássalak, Seiji-san! Látni akarlak, Seiji-san! Kérlek, kérlek, kérlek nagyon szépen kérlek!

Veszély, veszély. Miután megmentettem ezt a csajt, titokban hazáig követett és azóta majdnem mindennap eljön. Nem is hallgat rám, ha azt mondom menjen haza! És ez a halomnyi marhaság, amit most kiabált? Már vagy kétezerszer hallottam.

-Talán nem érzed jól magad? Olyan beteg vagy, hogy nem tudsz válaszolni? Jaj ne! Kérlek, nyisd ki az ajtót! A vizsgák óta rólad kérdezősködtem Seiji-san! Mindent tudok rólad, a rokonaidról, még azt is tudom mikor van a szülinapod!

Rendőrség, rendőrség. "Hívom a rendőrséget." Ma csak ezután ment el.

Három órával a roham után. Megkockáztattam, hogy a lány hazament és, úgy döntöttem, lemegyek az apartman alatti éjjel-nappaliba és veszek valamit. Fogkrémmel és újságpapírral a kezemben, lelki szemeim előtt újra megjelent a denpa² lány alakja.


Az első benyomásom az volt róla, hogy gyönyörű, egy kis jól neveltséggel – vagy talán a gyönyörű hölgy kifejezés jobb lenne. De egy ilyen szép lánynak mégis miért nincs barátja? ---a válasz az lenne, amit ma tapasztaltam.

De mindegy, milyen aranyos, akkor is udvariasan visszautasítom. Persze más lenne a helyzet, ha barátnő kéne.
Viszont a jelenlegi énemet ez egy kicsit sem érdekli. Már „van barátnőm”.

De mi lesz a holnapi évnyitón? Visszaértem az emeletre és ölbetett kézzel töprengtem a kérdésről, ahogy végigsétáltam a szűk folyosón.

Ha minden nap látnom kell azt a lányt, talán jobb, ha nem is megyek... Áh... Így igaz! Hisz úgyis van már barátnőm!
Mérföldekkel szebb és nyugodtabb a másik lánynál. Ameddig együtt lehetek vele, nem számít az iskola. Max majd dolgozok a nővérem irodájában és reform diák leszek vagy valami ilyesmi.

Áh, már emlékszem. Végre eszembe jutott, miért is mentettem meg azt a lányt. Bár, most, hogy megemlítem, elég hülyén hangzik, de azért mentettem meg, mert hasonlított valakire. A barátnőmre. Most, hogy belegondolok, tényleg retardált dolgot tettem. Megmentettem csak azért, mert hasonlít valakire és a saját káromon kellett tapasztalnom, mennyire különbözik a személyiségük.

-Eh? Furcsa.

---Nyitva az ajtó.

Riasztás, riasztás, riasztás ---riasztások futottak végig az egész testemen.
Szirénáztak--- Kinyitottam az ajtót és megláttam egy pár női cipőt.

-Se-Seiji… san...

Beléptem a szobába, ahol a kukkoló állt földbegyökerezett lábakkal.

Abnormálisan nyugodt voltam, ahhoz képest, hogy azzal a lánnyal néztem farkasszemet, aki betört a szobámba.
Viszont ezzel egyidejűleg az arckifejezését is néztem.

És emiatt sikerült higgadtan kinyögnöm pár szót, olyan ridegen, hogy még én is meglepődtem.

-Szóval láttad?

-Öhm... hát... Én... tudod...

Az arckifejezése különbözött a megszokottól, tele volt aggodalommal és félelemmel.
...Mi ez? Szóval ilyen is tud lenni.

Ezzel egy időben bizonyossá vált. Bizonyossá vált-- hogy ez a lány olyat látott, amit nem kellett volna.

-Öm...Öm, Seiji-san...Én... Tényleg nem mondom el senkinek! Ennek ellenére még mindig szeretlek, Seiji-san! És
hát... Szóval... Ennyit akartam... Ne aggódj! Nem számít mivel foglalkozol, meg tudom szokni szóval, áh... öhm.. nos,
tudod....

Végre fordult a kocka. Itt az idő, hogy visszavágjak.

-Mindegy. Nem érdekes.

-Seiji-san?

A válaszomat hallva a remény új életre kelt a hangjában.

-Mindegy.

-Seiji...san?

Úgy tűnik észrevette a tekintetemben rejlő ridegséget és a nyugtalanság filmje egy pillanat alatt elködösítette a reményét.
Azt akartam, hogy az arcán eluralkodjon a kétségbeesés, ezért még egyszer megismételtem.

-Mindegy.

-Seiji!

Mikor a nővérem hazajött két beosztottja kíséretében, én épp instant ráment ettem a nappaliban. Azok ketten gyorsan becsúsztatták a kukkolólányt egy düftin³ zsákba és kivitték. A nővérkém felmérte a szobát, és látva a véráztatta falakat szorosan magához ölelt.
-Mindegy. Nem érdekes.

Ugyan a nővérkém teste adott egy kis meleget, de ettől függetlenül kényelmetlennek találtam, hogy így ölelnek miközben enni próbálok.

-Nem kell aggódnod, Seiji. A nővéred majd mindenről gondoskodik, érted?

-Nővérkém, engem nem érdekel az a lány ---csak "érte" aggódok.

-Szóval tényleg Seiji végzett vele... Mindegy, had gondoskodjak róla is. Semmi baj. Amíg én itt vagyok vigyázok Seijire. Nem hagyom, hogy elvigyenek azok az átkozott zsaruk, úgyhogy ne aggódj.

Ezzel a nővérkém kiadott pár parancsot a beosztottjainak és elment. Talán jobb, ha nem dolgozok az irodájában, mert úgy tűnik a cége titokban sok gyanús emberrel egyezkedik. Mint ezek a beosztottak, akiket magával hozott. Úgy néztek ki, mint a hullák, viszont szó nélkül követték az utasításokat; ez nem lehet jó.

Nem akarok ezekkel a rossz emberekkel dolgozni, hiszen akkor én is rossz ember leszek, nem?

Ha pedig az leszek és elvisz a rendőrség, Ő biztos nagyon magányos lesz. Ezt pedig nem hagyhatom.

Miközben figyeltem, ahogy a nővérem emberei súrolják a véráztatta falakat, lassan belapátoltam a szivacsos tésztát a
gyomromba.

Eh, ez a tészta gusztustalan.

Ez egy torz, torz történet.

---Egy torz... szerelmi történet.


¹ Sárkányok orma, Sárkányorom
2 Denpa: szó szerint elektromágneses hullámok. Így nevezik a rejtélyes lányokat akiknek olyan ereje van, aminek köze
van a hullámokhoz. Ezek általában olyanok, mint a gondolatolvasás, vagy az elektromágneses hullámok és az elektromosság
észlelése.
³ többszöri bolyhosítással, keféléssel és nyírással bársonyos felületűvé tett sűrű, tömött szövet